Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbítsd lelkem terhét!
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.
Látja magán való számtalan nagy sok jódat,
Miért, tudja, téged nem tisztelt, jól tett urat,
Háládatlanságát látván, hamis voltát, ugyan szégyenli magát.
Akarna gyakorta Hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elõdben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.
Semmije sincs pedig, mivel elődbe menjen,
Mivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatossan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.
Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,
Mi miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz; magát Pokolra ejti.
Jajgatván nagy sokszor említi szent Nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá venne engemet,
Bizony kedvét lelném, mert őtet követném, mint édes Istenemet!
Bátorítsad, Uram, azért bíztató szóddal,
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen e földön éltében szép magasztalásokkal.
Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent Nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könnyes szemmel magát reád bocsátja.
Legörögvén könnye orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal kér fejének kegyelmet.
Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Az mennél több vétkem nekem megengedtetik,
Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben te irgalmad tündöklik.
No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak, mert vagy mindennek Ura.
Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad, igen irgalmas Úr ez.
Higgyünk mindörökké igazán csak Őbenne,
Bűntül őrizkedjünk, ne távozzunk el Tőle,
Áldott az Ő neve örökké mennyekbe, ki már megkegyelmeze.
Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bûnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: